IKREK (május 21. – június 21.)
Igazságtalanság történhet önnel, és ezért mélyen felháborodhat. Adja ki a mérgét, mert a harag érzése megbetegítheti. Bírságveszélyes a hét, fokozottan ügyeljen a szabályok betartására! Érdemes lenne körülnéznie az álláspiacon, mert lehet, hogy a jelenlegi munkahelyén anyagi/működési probléma alakul ki. Ha makacs egészségi gondja van, még ebből is a gyógyulás útjára léphet.
RÁK (június 22. – július 22.)
Még akkor is javasolt lenne új állás után néznie, ha a jelenlegi helyen minden rendben van. Ugyanis olyan átalakulás veheti majd kezdetét, amely miatt vagy búcsút inthetnek önnek, vagy önnek nem felel meg az új helyzet. Hajlamossá válhat a türelmetlenségre, ezért mielőtt megszólal, számoljon el tízig. A kapcsolatainak talán sohasem vette olyan nagy hasznát, mint most. Műtét jól sikerülhet.
OROSZLÁN (július 23. – augusztus 23.)
Olyan kiadása lehet, ami nem volt betervezve, és ennek hatására idegessé válhat. Az is elképzelhető, hogy a tartalékokhoz kell nyúlnia. Az egészsége megőrzésére, betegségből való gyógyulásra nem szabad sajnálnia a pénzt. Szomorú esemény következhet be, amelynek hatására könny csilloghat a szemében. Közben olyan dolog is sikerülhet, amelyről már lemondott. Váratlan, jó lehetőséget sodorhat útjába a gondviselés.
SZŰZ (augusztus 24. – szeptember 23.)
Egy régi betegség kiújulhat, vagy egy makacs egészségügyi probléma miatt válhatnak nehezebbé a napjai. A munkában olyan váratlan helyzet jöhet létre, amelyet nem tud kezelni, emiatt feszültté válhat. De ne aggódjon, a sors nem hagyja magára önt, és olyan lehetősége lesz, amely kárpótolhatja az elszenvedett sérelmekért, igazságtalanságért. A párkapcsolatokban a társa anyagi ügyei aggaszthatják.
MÉRLEG (szeptember 24. – október 23.)
Olyan hírt hallhat, amelyen megdöbben, és elgondolkodhat azon, hogy emberek a pénzért és a hatalomért mire képesek. A házasságokban, régi együttélésekben a társa feszültté válhat, és talán a saját családtagjaival is összeveszhet. Ha ön szülő, a gyermeke miatt nőhetnek a kiadásai, megeshet, hogy a félretett pénzéhez kell nyúlnia. Az ismerősei között lehet olyan, aki kérés nélkül segít önnek.
SKORPIÓ (október 24. – november 22.)
Érdemes új munka után néznie, mert a jelenlegi helyen csökkenthetik a fizetését, vagy egyenesen csődöt jelenthet a cége. A kollégái között is több a rosszindulatú, akik már nem csak a háta mögött áskálódhatnak. Gyermekének talán sohasem volt olyan nagy igénye az ön szeretetére, mint most. Baráti kapcsolatban kölcsönösen támogathatják egymást. Valakinek szüksége van az ön segítségére.
NYILAS (november 23. – december 21.)
Soha nem volt aktuálisabb a mondás, mint most: csak egészség legyen, a többit majd megvesszük. Érdemes szűrővizsgálatot lebonyolítani, mert így talán nem alakul ki betegség. A munkahelyén idegtépő szituáció jöhet létre, felettese is nehéz helyzetbe kerülhet, emiatt ideges. Egy kollégájával jól kijöhet, és megtapasztalhatja, hogy jótett helyében valóban jót várhat. Váratlan találkozás felvillanyozhatja.
BAK (december 22. – január 20.)
Családi problémák miatt érezheti nehezebbnek az életet. Nem kedvez az idő ingatlannal kapcsolatos ügyek bonyolításának sem. A házasságokban, régi együttélésekben a társa viselkedése azért változhat meg, mert olyan események történhetnek vele, amelyekre nincs ráhatása, és szoronghat miattuk. Anyagi ügyei jól alakulhatnak, és a protekciónak is nagy hasznát veheti. Ámor nyila a szívébe fúródhat.
VÍZÖNTŐ (január 21. – február 19.)
Ha most nyaral, remekül érezheti magát. Ám ha dolgozik, akkor a kollégák között van olyan, aki megnehezítheti az ön életét. De az is lehet, hogy úgy érzi, nem fizetik meg a munkáját. Értékesebb ingóság vásárlását ajánlott lenne elhalasztani, mert később sokkal jobb áron juthat ezekhez a dolgokhoz. Megtapasztalhatja a karma működését, mert aki korábban ártott önnek, megkaphatja a sorstól a magáét.
HALAK (február 20. – március 20.)
Talán ön is érzi, hogy nagy változások előtt áll, így elmondható, hogy sorsfordulóhoz érkezett. Az élete több területén jöhetnek átalakulások, amelyek miatt hajlamossá válhat a szorongásra. Ne féljen az új helyzetektől, mert ezekben lesz olyan, amely miatt örömében fülig érhet majd a szája. A pénzére ügyeljen, mert így elkerülheti a felesleges kiadást. Valaki mondandója boldoggá teheti.
KOS (március 21. – április 20.)
Önre nem jellemző a makacsság, ám most kötheti az ebet a karóhoz. Ha képes lenne alkalmazkodni, ezzel a saját életét tehetné könnyebbé. A szerelmi kapcsolatokban szakításra kerülhet sor, ám a házasságok, régi együttélések az anyagiak miatt szilárdabbá válhatnak. Nem kedvez az idő ingatlanügylet bonyolításának, mert később sokkal jobban járhat. Ha ön szülő, gyermeke miatt nehézségek merülhetnek fel.
BIKA (április 21. – május 20.)
Talán már ön is érzi, hogy nagy változások előtt áll. Olyan átalakulások következhetnek be, amelyek miatt elmondható: sorsfordulóhoz érkezett. Ha ön szülő, a gyermeke hajlamossá válhat az agresszív viselkedésre, amivel önt több más dolog mellett ezzel is kiboríthatja. A megélhetésben a nehézségek mellett olyan szituáció is létrejöhet, hogy örömében fülig ér a szája. Betegségből felépülhet.