Miután már a Victoria’s Secret márka legendás fehérnemű-bemutatóin­ is vonulhatott fel teltebb modell, tényleg arra következtethettünk, hogy a divatmárkák kapiskálják a tényt, miszerint egy átlagos nő nem XXS méretű. A soványságot a piedesztálról letaszító, minden testalkatot elfogadottá tévő folyamat mégis mintha megtorpant volna, sőt, visszafordulni látszik. A pluszkilókkal is boldognak tűnő színésznő, Melissa McCarthy és az énekesnő Adele egyaránt kemény fogyókúrával vált meg gömbölyded alakjától, bár előbbi állítólag étvágycsökkentő szereket is segítségül hívott. Fogyása után McCarthy több interjúban úgy nyilatkozott, hogy a túlsúly a szakmai kiteljesedését gátolta: azzal a testalkattal nem találták meg a drámai szerepek, csak a gyakran alpári poénokra épülő vígjátékok. Adele szintén beszélt arról, hogy míg kívülről magabiztosnak, sikeresnek látszott, valójában problémát okozott neki a súlytöbblet.

A tél végi díjátadókon tátva maradhatott a szánk attól, ahogy Demi Moore színésznő hatvankét évesen kinéz (mint egy jó harmincas). Vagy attól, hogy az énekesnő Ariana Grande és a színésznő Nicole Kidman már-már ijesztően karcsú. Grande a közösségi oldalán a külsejére tett megjegyzések kapcsán azt írta: most jóval egészségesebb testben él, mint korábban, még ha ez meglepőnek tűnik is. És arra kérte rajongóit, mielőtt bárkit szexinek, kövérnek vagy betegesnek minősítenek, gondoljanak bele abba, vajon min mehet éppen keresztül az illető.

Valóban, abban sem lehetünk biztosak, milyen egészségi vagy lelki folyamat áll amögött, ha egy közeli vagy távoli ismerősünk felszed vagy lead néhány kilót. Mégis foglalkozunk vele, megjegyezzük, és szeretnénk belőle következtetéseket levonni. Mostanában leginkább arra juthatunk, hogy bármennyire próbáltuk is az utóbbi években elfogadni önmagunkat és másokat úgy, ahogy vagyunk/vannak, a matek vége mégiscsak az lett, hogy akkor vagyunk egészségesnek és csinosnak mondhatók, ha viszonylag vékony testalkattal bírunk.

De ki lehet ma itthon sovány és fitt? Ha a KSH tápláltsági állapotra vonatkozó 2019-es adatait vesszük alapul, akkor az, aki felsőfokú iskolai végzettségű és nagyvárosban él, azaz valószínűleg jómódú, így megengedheti magának, hogy a megfelelő étrendet kövesse, és a sportra is költsön, időt szánjon.

A fogyasztószerek élnek és virulnak

Dr. Hermann Veronika, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa úgy véli, napjainkban csakugyan az egészséges életmód által formássá, izmossá alakított test elérése a trend, szemben a kilencvenes évek anorexiás testalkatot előtérbe helyező hullámával. Utóbbit nem véletlenül nevezték „heroinsikk”-nek, hiszen a kor szupermodell-­kultúrája határozta meg, és egyértelműen a függőségekhez, a beteges étkezési zavarokhoz, a testi és mentális egészségre káros tevékenységekhez kapcsolódott. Akkoriban főleg a divatmagazinokból lestük el, mi a trend, míg napjainkra a közösségi média megjelenése miatt a médiafogyasztás gyökeresen megváltozott, így egy sokkal heterogénebb, sokfélébb soványságkultusz alakulhatott ki. Ahogy az is rendkívül változatos, ki milyen életmódmódszerben hisz, és hogyan eszi vagy mozogja magát egészségesre.

– A jelenlegi soványságkultuszban szintén megjelenik a szerhasználat – folytatja Hermann Veronika –, hiszen jó néhányan a technológia fejlődését és az egészségügyi kiskapukat kihasználva az eredetileg cukorbetegeknek készült, szemaglutidot tartalmazó szereket alkalmazzák arra, hogy elérjék a kívánt testalkatot. Az egészségtudatos életmódnak felfejthetetlenül sok ága, elmélete, iskolája és médiamegjelenése működik párhuzamosan napjainkban – kezdve a közösségi médiában arató fitneszinfluenszerektől az életmódgurukon, orvosokon át a szélsőséges diétatrendekig.

Háromszáz éve nem divat

A kutató hangsúlyozza, hogy ha évek óta olyan tartalmakat, tartalomgyártókat követünk a közösségimédia-felületeinken, amelyek és akik a testpozitivitás mellett állnak ki, akkor a saját kis buborékunkban hihetjük azt, hogy ez a hozzáállás ugyanúgy jelentős tömegeket szólít meg, mint korábban. Ha viszont a reggeli pilates után elviteles pohárban matcha lattét vagy zöldséges smoothie-t szürcsölgető nőkre nyomjuk a lájkot, akkor az algoritmusnak köszönhetően azt fogjuk tapasztalni, hogy mindenki így él – kivéve mi, akik reggel tízkor már a munkahelyünkön ülünk.

– Bár nagyon sok igazság fut ma párhuzamosan egymás mellett, az általános igazság valószínűleg az, hogy a testpozitív hozzáállás nem tudott igazán beépülni a kultúránkba – emeli ki Hermann Veronika. – A történelem során ugyan példaként szokták emlegetni azt a rövid időszakot, amelyben a kövérséget a jómód, a gazdagság, a fizikai munka hiányának jeleként ünnepelték, de ez nagyon hamar lecsengett. A 18-19. századtól a közép- és felső osztályban követendő trend soha nem a teltség volt – gondoljunk csak a fűzőre, a korabeli diétákra vagy Sisi császárné híres karcsúságára. A kövérség negatív sztereotípiákhoz kapcsolódik a nyugati kultúrában: a lustasághoz, az igénytelenséghez, az egészségügyi problémákhoz. És a szegénységhez, amelynek az elhízás ma is az egyik mutatója. Hiszen, ha elképzelünk egy ideális fogyasztót, aki a megfelelő alapanyagokból főz, vitaminokat szed, edzőterembe, jógára jár, tudja, mi az a quinoa, akkor azt kell feltételeznünk, hogy minimum felső középosztálybeli, különben nem engedhetné meg magának mindezt. Azt, hogy az elhízást jelentős százalékban a társadalmi-szociális helyzet határozza meg, alátámasztja az az adat is, miszerint a felsőfokú végzettségűek körében a legalacsonyabb az aránya.

Nincs hal a kisboltban

– Szerintem nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a soványság a jómódúak kiváltsága, hiszen ez lehet akár élettani állapot vagy felszívódási zavar okozta helyzet, amivel együtt a testalkatában nincs túl sok öröme az érintettnek – véli Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. De hozzáteszi: biztosan sokkal könnyebb egészségesebben táplálkoznia annak, aki tanultabb, megfelelő szociális háló veszi körül, és nagyvárosban, jó anyagi körülmények között él.

Hogy min csúszik el a kevésbé tehetősek, kisebb településeken élők, alacsonyabb iskolázottságúak étkezése? Például azon, milyen alapélelmiszerekhez férnek hozzá. Bár azt feltételeznénk, hogy vidéken sok az önfenntartó háztartás, sajnos ez már Magyarországon nem igazán jellemző. A konyhakert ápolása, a kenyérsütés, a tiszta forrásból származó húsok beszerzése szintén a középosztály hobbijává vált, azaz a „kiköltözők” luxusa, mert rengeteg energiát és időt követel. Bizonyos országrészekben az élelmiszer-áruházak ritkábban sorakoznak, így maradnak a helyi kis boltok, ahol például halat elvétve kapni. (Szűcs Zsuzsanna ennek alternatívájaként ajánlja a halkonzerveket, amelyek ugyanolyan hasznos anyagokat tartalmaznak.)

Gondolhatnánk azt is, hogy az interneten már minden információ elérhető az egészséges táplálkozással kapcsolatban, receptvideókat is nézhetnek az érdeklődők, de a die­tetikus szerint ezek megértése, alkalmazása sokaknak okoz gondot.

– Az sem biztos, hogy hiteles információkra találnak a közösségimédia-ismerőseik által megosztott tartalmak között – például ha valaki kiposztolja, hogy csak rizst evett három hétig, és attól milyen jól lefogyott, hát, ez nem igazán követendő példa. Az „egészségértés” ugyancsak probléma, a kapott információk kontextusba illesztése, alkalmazása.­ Sok esetben látom, hogy a táplálkozásunk szempontjából fontos élelmiszerektől – például tipikusan a halaktól, de akár egyes gabonáktól, mint a kuszkusz – mennyien „félnek”, mondván, nem tudják elkészíteni, sőt, elképzelni sem, miként lehetne finom. Az életmódváltás pedig gyakran úgy él a fejekben, hogy ahhoz egy csomó mindent el kell hagyni – krumplit, kenyeret, tésztát. Miközben lehet, hogy csak ezek arányát kellene csökkenteni, és hozzátenni két adag zöldséget.