fogpótlás pénz

A fogpótlás csapdája: megfizethetetlen luxussá vált a szép mosoly?

Negyven felett, pláne ha gyerekeink is vannak, a fogaink még inkább romlásnak indulnak. Sok esetben már nem segít a tömés, a gyökérkezelés sem, és ki kell húzni a fogat. A fogpótlás azonban még az állami egészségügy berkeiben is olyan sok pénzbe kerül, hogy rengetegen nem engedhetik meg maguknak.

Ha fogorvosra szorulunk, két választásunk van: a körzeti orvos szolgálatait vesszük igénybe, vagy magánorvoshoz megyünk. A döntést szinte minden esetben a pénz szabja meg: aki megengedheti magának, az jellemzően saját orvost választ.

Aki pedig kénytelen az államilag finanszírozott fogászatra menni, az ott szembesül vele, hogy ugyanúgy pénzt kell fizetnie, csak másképp.

A fogpótlás tényleg a pénzen múlik?

Ha ki kell húzni egy fogunkat, és nem hátsó nagy őrlőről van szó, akkor jellemzően szeretnénk, ha azt pótolnák. Erre két lehetőségünk van, az egyik az implantátum, de ezt jellemzően borsos ára miatt magánorvosoknál kérik, vagy a híd.

Ennek során a hiányzó fog melletti két másik fogat kicsire csiszolják, majd jellemzően műanyagból vagy cirkóniumból készítenek egy 3 fogat kiadó hidat, amit a csonkokra ragasztanak. Ennek ára még a körzeti orvosnál is átlagosan 30 ezer forint foganként, azaz egy fog ingyenes kihúzása után rögtön kilencvenezer forintos kiadással kell számolnunk.

fogpotlas-penz

A fogpótlás tényleg a pénzen múlik? (Fotó: Canva)

Mit tehetünk, ha nem engedhetjük meg magunkat?

Idővel a helyes fogmosás, a legszigorúbb szájhigiénia és a fogágybetegségek kezeltetése ellenére is elromolhatnak, sőt el is romlanak a fogaink. Egyiket kell kihúzni a másik után. De mi történik azzal, aki nem tudja kifizetni az anyag árát a körzeti orvosnál? Fog nélkül marad? Az egyik verzió az, hogy igen.

Csakhogy a társadalmunk nem túl elnéző a hiányos mosollyal.

A munkakeresésben, a párkeresésben, a mindennapi kommunikációban is alaposan megnehezíti a dolgunkat, ha nincs meg minden fogunk. Ha frontfogakat vesztettünk, még a beszédünk is átalakulhat, az étkezési szokásainkról nem is beszélve, hiszen nem tudunk megfelelően rágni. A társas kapcsolatokban pedig félénkek lehetünk, hiszen attól tartunk, mindenki igénytelennek gondol minket.

Csapdahelyzet

A legrosszabb esetben előáll a 22-es csapdája: hiányzó fogaink miatt nehezebben találunk munkát, így nem tudunk pénzt termelni ahhoz, hogy kifizessük a fogpótlást vagy a teljes műfogsort.

A foghúzást pedig nem lehet, sőt nem is szabad halogatni,

évekkel későbbre tologatni: ha begyulladt, vagy más módon veszélyezteti az egészségünket, muszáj megszabadulni tőle. Szerencsére bizonyos esetekben kérhetünk állami támogatást a fogpótlásunkra.

Ekkor támogat az állam

A fogpótlások nem tartoznak a körzeti fogász által nyújtott térítésmentes ellátáshoz. Azaz a foghúzás ingyenes, de a pótlások nem. Azok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, rövidítve NEAK szerint a gyógyászati segédeszközök körébe tartoznak.

A 18 év alattiak vagy a szülést követően 90 napig a kismamák jogosultak a fogpótlási munka ingyenességére, de a technikai költségeket ki kell fizetniük.

Bizonyos esetekben a NEAK-nál azonban kérhetnek ártámogatást. 18-62 éves kor közötti felnőtteknek (terhesség híján) a fogorvos munkadíját is ki kell fizetnünk fogpótlás esetén.

Nyugdíjasként is van segítség, de nem minden esetben

62 év felett ismét ingyenes az orvos munkadíja, de az anyagköltséghez ugyanúgy állami támogatást kell igényelnünk, ha nem tudjuk kifizetni. Hogy ennek milyen feltételei vannak és ilyen összegig terjed, azt a támogatott gyógyászati segédeszközöket kihirdető közleményben olvashatjuk el.

Azt is figyelembe kell vennünk, hogy csak orvosilag indokolt esetben adhatunk be kérelmet fogpótlásra, és a támogatásos eljárásokat csak érvényes finanszírozási szerződéses fogorvosnál és fogtechnikusnál vehetjük igénybe.

Kapcsolódó: Ha odafigyelünk, 50 felett is fiatalos maradhat a mosolyunk

Kiemelt kép: Getty Images

OSZAR »