A pénz a legtöbb ember számára nehéz terep, különösen manapság, hiszen ilyen inflációs árak mellett ember legyen a talpán, aki félre tud tenni. Azonban három csillagjegy számára a spórolás még nagyobb kihívást jelenthet, hiszen természetükből fakadóan hajlamosak könnyelműen bánni a pénzzel, vagy épp olyan életstílust folytatnak, ami nem kedvez a megtakarításoknak.

A horoszkóp sokak számára egyfajta iránymutatásként funkcionál, különösen az önmegismerés és a jövő területén – ez alól pedig a piszkos anyagiak sem számítanak kivételnek. Ha az asztrológia segítségével felismerjük, hogy milyen rossz szokásokra vagyunk hajlamosak, könnyebben megugorhatjuk azokat a helyzeteket is, amikor érdemes tudatosabban dönteni.

Minden csillagjegynek megvannak a maga erősségei és gyengeségei a pénzügyek területén is. Míg egyesek okosan tudnak megtakarítani, és mesteri érzékkel hoznak jó döntéseket, addig mások hajlamosabbak az impulzusvásárlás csapdájába esni. Lássuk, kik azok, akiknek van még mit tanulniuk a tudatos pénzügyi tervezésről!

1. Ikrek (május 21. – június 21.)

Az örökmozgó, hedonista Ikrek egy kicsit mindenhol ott szeretne lenni, és egyszerre próbál mindent magáénak tudni, ami boldogsággal tölti el. A naptárja zsúfolásig telik társasági eseményekkel – ma egy mozi, holnap egy színház, és nincs az a pénz sem, amiért kihagyná a hétvégi koncertet vagy éttermi vacsorát.

Kíváncsi alaptermészete pedig csak hab a tortán, ami bizonyos helyzetekben egyszerre lehet átok és áldás. A megtakarításokat illetően főként sajnos az előbbi igaz: egy új hobbi, utazás vagy okoskütyü fénysebességgel képes elcsábítani az impulzív Ikreket, aki hajlamos anélkül költeni, hogy mérlegelné a hirtelen kiadás pénzügyi következményeit. Kedves Ikrek, ne feledd, hogy a pénzügyi tudatosság tanulható készség, amit soha nem késő elsajátítani.

Kapcsolódó: 3 csillagjegy, akinek az anyagi biztonság fontosabb a szerelemnél

2. Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

A spórolás területén olykor az Oroszlán sem jeleskedik, amit büszkesége miatt soha nem vallana be. A csillagok azonban jól tudják, hogy nagylelkűsége a pénzügyeket illetően sem ismer határokat, hiszen az egyik legerősebb szeretetnyelve nem más, mint az ajándékozás. Vallja, hogy nemcsak ő, hanem a szerettei is a legjobbat érdemlik, amiért akkor sem sajnál nagyobb összeget kiadni, ha senki nem várja el tőle, és ha éppenséggel kevésbé engedheti meg magának.

spórolás, pénz

Az Ikrek, az Oroszlán és a Halak jó, ha tudja: spórolni apró lépésekben is lehet (fotó: Towfiqu Barbhuiya/Unsplash)

Született vezéregyéniségként kötelességének érzi, hogy magára vállaljon mindent, és nem ritkán ő az az ember a baráti társaságból, aki önként és dalolva vállalja, hogy meghívja az egész asztaltársaságot. Ennek tudható, hogy sokszor okoz nehézséget számára a hosszú távú takarékoskodás. Vagyis érdemes lenne némi arany középútra törekednie, ha nem szeretné teljesen felélni a megtakarításait.

3. Halak (február 20. – március 20.)

A Halak érzelmes, álmodozó jegy, és gyakran nemcsak a világot, de a pénzügyeket is képes idealizálni. Nem ritka, hogy segíteni szeretne másokon, még akkor is, ha neki sincs elegendő tartaléka. Emellett gyakran a kiadásait sem követi nyomon, vagyis könnyen kicsúszhat a kezéből a kontroll, amiért nem egyszer olyan helyzetekben találhatja magát, amelyek igencsak szorongatóak tudnak lenni.

A Halak a havi nagy bevásárlások során is az érzelmeire hagyatkozik, hiszen nem kenyere a száraz, logikus tervezés, a költségvetési táblázatok vezetése vagy a pénzügyi alkalmazások használata. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb kapcsolatot alakítson ki a pénzzel, fontos, hogy megtanulja, miként szabhat határokat önmagának. Első lépésként gyakorolhatná az örök érvényű ökölszabályt, miszerint éhesen nem érdemes vásárolni menni. 

Kapcsolódó: Figyelem, spórolni nehezen tudó csillagjegyek! Ezeken a napokon menjetek vásárolni, ha ezreket szeretnétek megtakarítani! 

Kiemelt kép: Getty Images

OSZAR »